Jean-Michel Basquiat


Jean-Michel Basquiat élete

(1960. december 22 – 1988. augusztus 12)


Basquiat egy amerikai művész, költő és zenész, aki népszerűségére elsősorban graffiti művészként tett szert New Yorkban, majd sikeres neo-expresszionista festő lett az 1980-as években. Festményei azóta is nagy hatással vannak a modern festőkre.

Basquiat Brooklynban született. Folyékonyan beszélt franciául, spanyolul és angolul. Gyakran olvasott szimbolista verseket, mitológiát, történelmet és orvosi szövegeket. Először édesanyja ösztönözte a festésre és rajzolásra, valamit, hogy részt vegyen művészettel kapcsolatos eseményeken. 1977-ben, amikor 17 éves volt, a barátjával elkezdett grafiti képeket festeni épületek falaira Manhattanben SAMO aláírással. (SAMO = same ol’ shit) A grafikák üzenetek voltak, például: „Plush safe he think; SAMO” vagy „SAMO is an escape clause”. A SAMO projekt a „SAMO IS DEAD” felirattal ért véget, melyet a SoHo falaira festett.

1978-ban végzett a középiskolában, majd elköltözött otthonról. A barátaival élt, pólókat és képeslapokat árult az utcán. Az 1970-es évek végén egy Gray nevű együttest alapított. Először 1980 júniusában figyeltek fel rá, mint művész, amikor részt vett a The Times Square Show-n. 1982-re már rendszeresen voltak kiállításai, amikor találkozott Andy Warhollal, akivel közös munkáik révén szoros barátságba került. 1984-ben barátai aggódni kezdtek droghasználata és paranoiás viselkedése miatt. Halálát is droghasználat okozta 4 évvel később, 28 évesen, 1988-ban. Kokain és heroint használt egyszerre („speedballing”). Halála után egy Basquiat című önéletrajzi film került megrendezésre (melyről már írtam a blogomban - itt olvashatod el, trailer-ét és plakátját pedig itt nézheted meg), valamint 2000-ben egy Downtown ’81 című film is napvilágot látott, ami Basquiat egy napját meséli el.


"Every single line means something."

"Since I was seventeen I thought I might be a star. I'd think about all my heroes, Charlie Parker, Jimi Hendrix… I had a romantic feeling about how these people became famous."

"I don't think about art when I'm working. I try to think about life."

"Believe it or not, I can actually draw."

"I don't listen to what art critics say. I don't know anybody who needs a critic to find out what art is."

"I wanted to be a star, not a gallery masco.”


(forrás: Wikipedia)